Nyomtatás

Tiszavirág ártéri sétaút

Beküldve: Állandó Programok

arteri ut

Akik szeretnének megismerkedni a Tisza-tó élővilágával, de nem óhajtanak hosszú, fárasztó túrákat tenni vagy elhagyni a várost, azoknak a Szabics Kikötőből induló ártéri sétaút igazán velős és szórakoztató időtöltésnek fog bizonyulni.

Természet karnyújtásnyira

Az ártéri séta keretében a Tiszafüred szélén elhelyezkedő Szabics Kikötőből indulva egy rövid csónakázással kerülünk az ártéri tanösvényre, amelyet az út keretében végigjárhatunk. A tanösvény fő témája a Tisza-tó élővilágának bemutatása illetve a kérész, más néven tiszavirág életútjának bemutatása. Az ösvény egy belső tónál, a Göbenél ér véget, ahol a látogatók a tó halászladikjait is kipróbálhatják.

Sok élmény kis helyen

A túraösvény mellett számos pihenőhelyet találhat, ahol különféle mesterségeket mutatunk be látogatóinknak. A bemutatott foglalkozások a természet és az itt lakók hagyományos kapcsolatát mutatják be és olyan munkákat ölelnek fel, mint a teknővájás, kosár-, és gyékényfonás illetve a helyi halászmesterség. Sétája során mindezek mellett a Tisza szabályozásában tevékenyen részt vevő XIX. századi kubikosok életébe is betekintést nyerhet.

Az ösvény mentén kiemelt jelentőséget kap a Tisza-tó élővilágának a bemutatása. A legnagyobb hangsúlyt az Európában a Tisza kivételével már teljesen kipusztult kérész életének szakaszainak bemutatására helyeztük. A kérész mellett megfigyelheti a Tisza-tó másik büszkeségét: az egyedülálló madárvilágot, aminek megtekintésének megkönnyítése érdekében madárleseket helyeztünk el az út közelében.

Pénztárcabarát kikapcsolódás

Akik az ösvény egyszerű végigjárásánál többre vágynak, lehetőségük nyílik a tanösvény vezetővel való megtekintésére, óránként mindössze 1500 Ft-ért. Felkészült idegenvezetőink rendkívül sok érdekességgel és extra információval látják el kedves látogatóinkat. Az ártéri sétaút és tanösvény látogatási díja felnőttek számára mindössze fejenként 800 Ft, diákok és nyugdíjasok számára 600 Ft. Az ártéri sétaút az egész év folyamán várja a látogatókat, ráadásul a március 1-től június 30-ig tartó időszakban mindezen felül a belépő árából 25% kedvezményt adunk.

További információ tekintetében látogasson el a Szabics kikötő és Szabadidőpart honlapjára.

Megközelítés